Szolgáltatások

Arcmasszázs

A kozmetikai masszázs segítséget nyújt a szövetek feszességének és rugalmasságának megőrzésében, miközben lassítja és késlelteti a bőr öregedését. Pozitív élettani folyamatokat indít el, és csökkenti a fáradtság érzetét.

A masszázs során az érintés és a mechanikai súrlódás hatására fokozódik az elhalt szarusejtek leválása. A bőr hőmérséklete emelkedik, és a kötőszövet regenerációja fokozódik. Az anyagcsere fokozódása javítja a kozmetikai hatóanyagok felszívódását.

Ez a masszázs feszesítő és ránctalanító hatású, növeli a vérbőséget és az anyagcserét, valamint stresszoldó és nyugtató hatással rendelkezik. Késlelteti az öregedési folyamatot.

Azonban fontos megjegyezni, hogy ezek a hatások csak rövid távúak. A kozmetikai masszázs lényege a prevenciós kezelés, tehát csak akkor tudjuk javítani a kötőszövet állapotát és késleltetni az öregedési folyamatokat, ha rendszeresen veszünk részt a kezeléseken.

arcmasszazs

Carbon Peeling

A kezelést Q-kapcsolt Nd:YAG lézer és egy ehhez kifejlesztett, nanotechnológiás szén gél segítségével végezzük. Hatékony, nem invazív és teljesen fájdalommentes lézeres kezelés, amely kiválóan alkalmas a kisebb bőrhibák kezelésére, a bőr textúrájának javítására és a pórusok méretének csökkentésére, a kollagéntermelés javítására és a bőr újra ragyogóvá tételére. A kezelés során a bőr faggyútermelése csökken, a pórusok összehúzódnak, bőrünk tónusossá, feszessé válik. A bőrmegújító kezelés gyulladáscsökkentő hatással is bír, ami az aknés bőr megnyugtatására is alkalmas lehet.

A szolárium használatát és a napozást a kezelés előtt 2 héttel kerülni kell.

A kezelés után a direkt napozás, illetve a szoláriumhasználat 3 hónapig kerülendő, illetve fényvédő használata ajánlott.

Szőrtelenítés cukorpasztával

Cukorpasztával történő szőrtelenítés során nem tépi el a szőrszálakat, ezért nem alakul ki benőtt szőrszál probléma.

Eltávolítja a benőtt szőrszálakat. A cukorpasztával nemcsak a szőrszálakat távolítjuk el, hanem az elhalt bőrsejteket is, amelyek befolyhatnak a tüszőbe és segítik a benőtt szőrszálak eltávolítását.

Irritáció- és vörösségmentes: A cukorpaszták testhőmérsékletűek, nem tapadnak a bőrhöz, így minimalizálják a bőrirritációt és vörösséget.

Kíméletes és biztonságos: A cukorpaszták nem forróak, nem égetik a bőrt, így kíméletesen lehet velük szőrteleníteni.

Allergiamentes. A cukorpaszták tisztán cukorból és vízből készülnek, citromsav nélkül. Ezáltal kizárt az allergiás reakció lehetősége.

Peeling hatás. A cukorpaszták segítenek eltávolítani az elhalt hámsejteket, így bársonyos eredményt érhetünk el.

Minőségi magyar termék: A PANDHY’S™ cukorpaszták nemzetközi és hazai díjakkal elismertek.

cukorpaszta

Cukorpaszta: A PANDHY’S™ cukorpaszták a hagyományos közel-keleti receptek alapján készülnek, szabadalmazott eljárással, citromsav hozzáadása nélkül.

Miért fontos a citromsav mellőzése?

Azért, mert a cukorpaszták stabilitását meg kell őrizni a kézi technikákhoz, mivel a citromsav pórusösszehúzó hatással rendelkezik, ami ellentétes az alapvető PANDHY’S™ szőrtelenítési elvekkel. Emellett a citromsav növeli a bőr fényérzékenységét, és bizonyos esetekben allergiás reakciókat okozhat.A cukorpaszták kizárólag természetes anyagokból, vízből és monoszacharidokból készülnek, nem tartalmaznak kémiai, illat- vagy színezőanyagokat. Hipoallergén, nem okoz bőrirritációt, és annyira természetes, hogy akár fogyasztható is!

A három alap cukorpasztánk (Normál, Mediterrán, UltraSoft) összetétele azonos, csak a cukrok víztartalma változik, amely a Mediterrán paszta esetében a legalacsonyabb. Ez teszi alkalmassá a használatát magas hőmérsékleti és párás környezetben is. Jól tolerálja a verejtékezést, és szükség esetén a gumikesztyű viselése megkönnyítheti a folyamatot.

A Normál paszta ideális környezeti viszonyok között használható (pl. hőmérséklet, páratartalom stb.), és lehet használni gumikesztyűvel vagy anélkül.

Dermapen v2

Dermapen – Tűs mezoterápia

A tudomány mai állása szerint a mikrotűs noninvazív terápiák garantáltan a piacon jelen lévő legmodernebb bőrregeneráló eljárások, legyen szó az arc vagy a test bőrének szépítéséről

A mezopen apró tűi behatolnak a felhámba, majd az irharétegbe. Szervezetünk azonnali válaszreakcióként beindítja a sebgyógyulás folyamatát, mely által a kollagén és az elasztikus rostok fehérjeszintézise fokozódik.

A mikrotűk apró csatornákat nyitnak meg a bőrben, melyeken keresztül a kellő mélységbe juttathatunk steril és tömény hatóanyagokat molekulamérettől függetlenül. A hatóanyagoknak így lehetőségük nyílik közvetlenül a felhasználás helyszínére jutni, ahol látványos, gyors és tartós eredményt produkálnak.

A mikrocsatornák a kezelés után egy órával bezáródnak, és az irharéteg regenerálódása során a rugalmasságot és merevséget adó fehérjeszálak visszanyerik eredeti szerkezetüket és vízmegkötő képességüket. Az eljárás során kizárólag steril gyógyszergyári tisztaságú hatóanyagampullák használhatóak.

Dióda lézeres szőrtelenítés

A dióda lézeres szőrtelenítő technológia a fény- és hő-szelektív dinamikáján alapul. A lézer áthatol a bőr felületén és eléri a szőrtüszőt. A lézerfény elnyelődik a szőrszálban és a szőrtüszőben lévő melaninban, hővé alakulva megnöveli a szőrtüsző hőmérsékletét.

 

Mikor a hőmérséklet kellően magasra emelkedik, visszafordíthatatlanul károsul a szőrtüsző szerkezete, amely eltűnik a szőrzet természetes fiziológiai folyamatai során, így tartós szőrtelenítést érhetünk el. A lézeres szőrtelenítés csak akkor működik, ha szőr van jelen a szőrtüszőben. Emiatt az olyan szőrtelenítési módszerek, melyek eltávolítják a szőrtüszőből a szőrszálat – mint a gyantázás, epilálás, csipeszek – nem javasoltak a lézeres kezelések alatt. A borotvával történő szőrtelenítés a legideálisabb választás erre az időszakra, melyet a kezelés előtt 24-48 órával szükséges elvégezni. A kezelések előtt 5-7 nappal (egyes esetekben akár 2 héttel) már kerülni kell az erős napsugárzást és a szolárium használatát. Az erős napbarnulás a kezelés sorozat teljes időtartama alatt kerülendő a hatékonyabb beavatkozás érdekében.

A lézeres szőrtelenítés utáni 7-10 napban az elhalt szőrszálak maguktól kihullanak, melynek folyamatát semmilyen módon ne sürgessük. A szőrtelenítő kezelés időtartama a kezelendő terület nagyságától függően kb. 20-60 percet vesz igénybe. Mivel a szőr növekedési ciklusa testtájanként és egyénenként különböző, így általában eltérő számú, 8-10 alkalomra van szükség a tökéletesen sima és hosszú távú bőrfelület eléréséhez. Célszerű az eredményeket évente egy utókezeléssel fenntartani. A dióda lézeres szőrtelenítés tartós szőrtelenséget eredményez az elkövetkezendő 6-8 évre, a megfelelő kezeléssorozat mellett. Az évente végzett fenntartó kezelésekkel a 6-8 év kitolható, és a szőrtelenség állapota fenntartható. Ily módon lehet szinte „végleges” szőrtelenséget elérni. Egy kezeléssorozat után azonban, utókezelések nélkül ez az eredmény fenntarthatatlan.

Exosome-terápia

Mi is az az Exosome-terápia?

Az exoszómák az emberi test szinte minden sejtje által kibocsátott nanorészecskék, így minden egyes bőrsejt is rendelkezik saját exoszómával.

Az exoszómák jeleket továbbítanak a sejtek között, tulajdonképpen olyanok, mint a hírvivők, amelyek „üzeneteket” küldenek az egészségtelen sejteknek, és regenerálódásra késztetik őket.

A kollagéntermeléshez hasonlóan, ahogy öregszünk, bőrsejtjeink exoszómatermelődése is lassul, melynek eredménye a bőr megereszkedése, a ráncok megjelenése. Az exoszóma-terápia lehetővé teszi, hogy az új exoszómák beáramoljanak, és segítsenek felébreszteni az inaktív bőrsejteket (az úgynevezett „idősebb” exoszómákat), hogy azok újra munkához lássanak.

Az eredmény: A bőr minősége javul, erősebbé, fiatalosabbá, ragyogóbbá válik. A folyamat során fokozódik a bőr elasztin- és kollagéntermelődése, a pigmenttermelődés viszont látványosan csökken. A kezelést követően az eredmény már néhány nap múlva szemmel látható. Egyes kutatások szerint a kezelést követő 6-8 hónapig az exoszómák folyamatosan aktívak, így az eredmény meglehetősen tartós.

Hogyan zajlik a kezelés?

A kezelés egyszerű, gyors, teljesen fájdalommentes, viszont önmagában nem végezhető el. Szükség van egy másik kozmetikai eljárásra (pl. mikrotűs rádiófrekvenciás kezelésre vagy Aquagold kezelésre), amely mikroszkopikus csatornákat hoz létre a bőrben, mint például a dermapen vagy egyéb kollagénstimuláló kezelések. Ezek a csatornák lehetővé teszik, hogy az exoszómák bejussanak és elérjék a bőr mélyebb rétegeit a fokozott fiatalítás és bőrmegújulás érdekében.

Fülbelövés

Fülbelövés

Ismerkedjen meg a minőségi és egészséges fülbevalóval! Az ősi kultúrákban már fülbevalót viseltek a nők, melynek vallási és kulturális jelentősége volt. A fülbevaló egy szimbólum, amely kifejezi személyiségünket. Manapság az ékszerek továbbra is fontos szerepet játszanak életünkben, és megadják egyediségünket. A fülbevalók kiválasztása nemcsak elkerülhetetlen, hanem érdemes olyan minőséget találni, amely nemcsak szépíti megjelenésünket, hanem ártalmatlan az egészségünkre is.

A fülbelövés a Blomdahl orvosi fülbelövő készülékkel történik, amely sikeresen alkalmazott és professzionális eljárás. A fülbevalók nem igényelnek forgatást, miután belövésre kerültek.

A fülbevalók egyesével, speciális, eldobható kapszulákban helyezkednek el, és sterilizációs eljáráson mennek keresztül. Az ékszerekhez semmilyen érintés nem történik a fülbelövés során, így a módszer 100%-osan steril.

A fülbevalók hátulja egyedi, pillangó-patentos végű (orvosi műanyag), amely nem nyomja a fület alvás közben, és lezárja a szárat, hogy ne okozzon szúrást. Az éles pont hiányzik a szár végéről, teljesen beburkolja azt. A frissen lyukasztott fülre nem szorul rá, lehetővé téve a szabad levegőzést, ami felgyorsítja a gyógyulási folyamatot.

Az orvosi műanyag fülbevalók kifejezetten ajánlottak babáknak, gyerekeknek, de érzékeny fülű felnőtteknek is alkalmasak. Ezek a fülbevalók rendkívül könnyűek, még a legkisebb fülcimpát sem húzzák le. A speciális vége nem zavarja a babát az alvásban, kényelmes viseletet biztosít. Teljes mértékben antiallergén, strapabíró, és nem okoz gyulladást. Nem zavarja az energetikai rendszert, így lehetővé teszi az alvást is. Mivel nem tartalmaz fémet, nem kell kivenni orvosi vizsgálatok alkalmával sem.

A modern készülék már nem működik olyan hangosan, mint a régi típusú füllyukasztó pisztolyok. A Blomdahl fülbelövő készülék gyorsan és kíméletesen lyukaszt. A kazetta soha nem ragad be, és nem szorul rá a fülre. A fülbelövés után nem vérzik és nem gennyesedik a fül.

HIFU

Bőrünk öregedése és rugalmasságának elvesztése ellen időben érdemes fellépni, hiszen a környezeti tényezők mellett a stressz és a napsugárzás is hatással van ránk. Az idő múlásával a kötőszövetek megereszkednek, kitágulnak a pórusok, és apróbb ráncok jelennek meg az arcon, homlokon, nyakon és dekoltázson.

A HIFU (High-Intensity Focused Ultrasound) kezelés egy nagy intenzitású fókuszált ultrahang eljárás, amely az egyik leghatékonyabb műtét nélküli orvosi arcfiatalító kezelés. Az ultrahang energiája mélyen a bőr alatti izomfelszíni rétegekben nyelődik el, elősegítve a kollagén- és elasztinrostok termelődését, miközben a bőr felszínére is kiváló hatással van, anélkül, hogy károsítaná azt. Eredménye a feszesebb, simább bőr és a ráncok csökkenése.

HIFU v2

A HIFU (High-Intensity Focused Ultrasound) kezelés egy nagy intenzitású fókuszált ultrahang eljárás, amely az egyik leghatékonyabb műtét nélküli orvosi arcfiatalító kezelés. Az ultrahang energiája mélyen a bőr alatti izomfelszíni rétegekben nyelődik el, elősegítve a kollagén- és elasztinrostok termelődését, miközben a bőr felszínére is kiváló hatással van, anélkül, hogy károsítaná azt. Eredménye a feszesebb, simább bőr és a ráncok csökkenése.

A HIFU a bőr mélyebb rétegeibe hatolva fejti ki feszesítő hatását. A precízen fókuszált ultrahang hullámok az adott területtől függően előre meghatározott mélységben hatnak, 65 fok feletti hőmérsékletet teremtve a fókuszpontokon. Ez kíméletesen, a környező és felszíni szöveteket érintetlenül hagyva tűhegynyi hősérüléseket okoz.

A HIFU non-invazív eljárások közül a legmélyebbre képes hatolni, akár izomfelszíni rétegekig, ahová egyéb esetben már csak szikével juthatnánk el plasztikai beavatkozás keretén belül. A minél látványosabb és átfogóbb eredmény érdekében több mélységre is fókuszálunk, így különféle sejtek stimulálásán keresztül fokozott lifting hatás érhető el. Az azonnali feszesítő hatás mellett a kezelést követő 2-3 hónap során fokozatosan jelentkezik az eredmény, és 6 hónap után teljesedik ki, mivel eddig tart az új kollagén termelődése. Az eredmény látványos és tartós, egyéntől függően 18-24 hónapig, de akár tovább is tarthat.

A HIFU esetében egy kezelés elegendő a kívánt hatás eléréséhez; a későbbiekben szükség szerint ismételhető a hatás fenntartása érdekében.

Kollagénszálas kezelés

A kollagénszálak ideálisak az arc és a nyak hidratáló, dúsító és feszesítő szalonkezelések eredményeinek fokozására és javítására. Ez a kreatív, nem invazív kezelés arcfiatalítást és lifting hatást biztosít a ránctalan bőrért. Csökkenti a ráncokat, korrigálja a petyhüdtséget, és növeli a bőr sűrűségét, rugalmasságát és feszességét. Különböző kozmetikai technikákat és orvos-esztétikai eszközöket kombinál az azonnali eredmények érdekében.

A kollagénszálak, amelyek steril, szövetbarát és bőrben felszívódó tulajdonságokkal rendelkeznek, az egyik legújabb non-invazív rejuvenációs kozmetikai kezelés alapját képezik. Ezek a szálak tökéletesen alkalmasak finom ráncok kisimítására és a bőr feszesítésére. A kezelés lifting hatása révén a megereszkedett bőr feszesebbé válik, arcvonalaink határozottabbá és kontúrosabbá válnak, míg a bőr tömörebbé válik. Finomabb ráncok halványulnak, míg a mélyebb ráncok fokozatosan csökkennek. A kezelés serkenti a kollagén- és elasztintermelést.

A kezelést többféle gép segítségével végezzük, beleértve a rádiófrekvenciát, a tűs mezoterápiát (nano tűvel, amely nyáron is használható fényvédelemmel), valamint az elektroporációt, hogy a hatóanyagok még mélyebbre jussanak a bőrbe.

kollagenszalas kezeles

A kezelést érdemes kúraszerűen alkalmazni:

  • 40 év alatt 4 hetente
  • 40 év felett pedig 3 hetente

A kezelés menete:

A III. típusú felszívódó kollagénszálakat speciális kollagénoldattal közvetlenül a ráncokba helyezzük, amelyek feltöltik a bőrt kollagénnel és vitaminokkal. A hidrolizált kollagén és az őssejtek támogatják a bőr egyensúlyát és serkentik a bőr saját kollagéntermelését. A kezelés eredményeként nő a bőr rugalmassága és tömörsége, miközben látványosan csökkennek a felszínes ráncok mélységei.

A kozmetikában alkalmazott felszívódó szálas kezelések

  • biztonságosak, nincsenek mellékhatásaik,
  • tűmentesek, fájdalommentesek,
  • látványos eredmények már az első kezelést követően,
  • majd fokozódó hatás a fokozatosan bőrbe olvadó szálaknak köszönhetően,
  • 1-1.5 órás, pihentető kezelés.
Lézeres tetoválás eltávolítás

Lézeres tetoválás eltávolítás

Elrontották a tetoválásodat vagy már nem igazán illik hozzád?

Bár a tetoválás nagyszerű módja az önkifejezésnek, előfordulhat, hogy később megváltozik a véleményünk egy adott tetoválásról.

A lézeres tetoválás eltávolítás ideális megoldás azok számára, akik olyan tetoválással rendelkeznek, amelyet már nem szeretnének viselni, látni vagy megmutatni. A kezelés során hőérzet és csipkedő hatás érezhető, de nem okoz égést vagy sérülést, csupán diszkomfortot, nem pedig jelentős fájdalmat. Az eredményességet számos tényező befolyásolja, például a tetoválás színe, a festékanyag mélysége és minősége. Fehér színpigmenteken kívül minden tetoválás maradéktalanul és hegmentesen eltávolítható.

Az eljárás eredményessége érdekében a kezeléseket 1-4 alkalommal, 6-8 hetente ismételhetjük. A kezelés időtartama a tetoválás méretétől függ. A maximális hatás és a szép, tiszta bőr érdekében fontos, hogy kövesd szakértő asszisztenseink utógondozási utasításait.

Körülbelül két napig kerüld a meleg vizet, és egy hétig a szauna használatát. A kezelések között kiemelten fontos, hogy 50+ SPF napvédőt használj az érintett területen, és ne látogass el szoláriumba.

Kizárólag téli időszakban ajánljuk, mikor már nincs erős napsugárzás.

[LP] LipoLab

Testünk tárolja a számára szükséges, alapvető életfunkcióihoz elengedhetetlen tápanyagokat. De… VAN EGY PROBLÉMA! Napjainkban bevett életmódunk, táplálkozásunk és egyéb szokásaink miatt azonban nem használjuk fel a szervezetünk által raktározott készleteket. Ennek következménye, hogy ezen készletek zsírlerakódás és lokális zsír formájában felgyülemlenek.

A megfelelő étrend és testmozgás ugyan javíthat életvitelünk minőségén és anyagcserénk általános körülményein, de csupán ezek révén nem tudunk lokalizált eredményt elérni, mivel a test mindig általánosságban reagál a körülmények változásaira; még a zsigeri zsírokat is leépíti, melyek a szerveink körül találhatóak.

A LipoLab FDE lehetővé teszi számunkra, hogy szelektív módon, adott területeket kezelhessünk: ezzel csak azon zsírokat távolítjuk el, ahol arra a leginkább szükség van. A LipoLab kettő, összhangban sugárzott, frakcionált kibocsátású hullám kombinációja, melyek célja átjutni a hipodermiszen és elérni a zsírszöveteket.

LipoLab v2

Az alacsony frekvenciájú ultrahang hullámok képesek elpusztítani és hidrolizálni a triglicerideket, míg a vibrációs hatású hullámok elősegítik a kezelt területen fellelhető zsír felszívódását, illetve eltávolítását.

A LipoLab FDE két olyan innovatív módszer alkalmazását foglalja magába, mely szelektív módon ott semmisíti meg a zsírokat, ahol arra szükség van. Mindig az eltüntetni kívánt lokális zsírok, illetve a makacs, elzsírosodott területek kerülnek a célkeresztbe.

Mezolab v2

[MS] MesoLab

Az elektroporációs készülékeket elsősorban szépészeti kezelések elvégzésére fejlesztették ki. Egy új megoldást kínálnak a hatóanyagok bőrbe juttatására. Az elektroporációs technológia magas feszültségű elektromos pulzusok irányított alkalmazásán alapszik.

Ezek a pulzusok ideiglenesen megnyitják a pórusokat a sejtmembránok lipidrétegeiben, megnövelve azok permeabilitását. Ily módon apró csatornák jönnek létre a sejtközi terekben. Az elektromos pulzusok így kétféle bejutást eredményeznek: sejten áthatoló utat és sejtközi járatokat. Mindkét esetben áthatolhatunk az epidermisen, transzfollikuláris és transzudoripáris módon.

A [MS] MesoLab eszköz az elektroporáció és fototerápia kombinációjával működik, amely szinergiát biztosít, felerősítve mindkét kezelés hatását.

Az elektroporációs eszköz speciális, magas feszültségű elektromos pulzusokat generál minden egyes alkalmazott kezelés során (legyen az arc, kapilláris vagy testkezelés), lehetővé téve, hogy minden érték és paraméter optimalizálható legyen az adott szövetek vonatkozásában. Ily módon a szövetek elektroporációja a lehető leghatékonyabb módon történik.

  • 633 nm: Helyreállítja a bőrmátrixot, aktiválva a bőrmátrix helyreállítását a fibroblasztok metabolikus aktiválása/gyorsítása révén.

  • 420 nm: Elpusztítja a *Propionibacterium acnes* baktériumokat, oxigéngyököket termelve, amelyek a baktériumok elpusztulását okozzák.

[RF] Lab - Rádiófrekvencia

Ezt a készüléket úgy tervezték, hogy fiatalító és feszesítő kezeléseket végezzen bipoláris rádiófrekvencia alkalmazásával, biofotonikus fényterápiával kombinálva. Ez a legfejlettebb technológia a műtét nélküli liftinghatásért.

A bipoláris rádiófrekvencia az elektromágneses sugárzás egy olyan típusa, amely hőmérséklet-emelkedést (hipertermia) okoz, az elektromos energiát belső hővé alakítja át nagyon nagy frekvenciájú váltakozó áramok segítségével. Ez forgómozgást okoz a molekulákban és fokozza a sejtek anyagcseréjét.

A bipoláris rádiófrekvencia alkalmazása lehetővé teszi az intenzívebb kezelések egyenletes és biztonságos elvégzését, elkerülve az energia szétszóródását, miközben szabályozza az energia intenzitását és az elektromos útvonalat a kezelési területen.

RF_manipulos v2

Arckezelések:

  • Feszesítő (lifting hatás)
  • Ránctalanítás
  • Pattanások
  • Hegek

Testkezelések:

  • Feszesítés (lifting hatás)
  • Cellulit
  • Helyi zsírpárnák
  • Pattanások
  • Hegek
  • Húzódási foltok

Már az első alkalommal is látható a változás, de igazán szép eredményt többszöri alkalommal érhetünk el, ezért kúraszerű alkalmazása javasolt.

Nanosoft v2

NCTF-NANOSOFT™

KINEK AJÁNLOTT AZ NCTF-NANOSOFT™ KEZELÉS?

Az NCTF-NANOSOFT™ kezelés nemcsak az idősödő bőr esetében képes csodákra, hanem akár fiatal, huszonéves korban is ideális bőrszépítő megoldás. Tökéletes a szem alatti sötét karikák és a fáradt tekintet eltüntetésére. A sötétebb pigmentált területek látványosan világosíthatók.

A huszonéves bőrre frissítő, pórusösszehúzó és ragyogásfokozó hatása van. Segít megelőzni a mimikai ráncok kialakulását. Nem keresztkötött hialuronsav tartalmának köszönhetően természetes végeredményt nyújt.

Kiváló választás egyéb kezelések kiegészítéseként vagy önálló terápiaként is.

AZ NCTF-NANOSOFT™ KEZELÉS ELŐNYEI:

  • Azonnal látható és látványos eredmény
  • Optimális biztonság
  • Csaknem fájdalommentes
  • Minimális bevérzés
  • Standardizált injekciómélység
  • Gyors és egyszerű eljárás

Egyedülálló, gyors és egyszerű kezelés a szem alatti sötét karikák és az apró ráncok ellen a fiatal és üde tekintetért! Arcunk szépségét és saját tükörképünkről alkotott véleményünket alapvetően határozza meg tekintetünk. A ragyogó tekintet titka a szemkörnyéki bőr állapotában rejlik. Az üde tekintet fiatalítja, míg a fáradt szemek évekkel öregíthetik arcunkat. A szem alatti sötét karikák, apró ráncok és kezdeti szarkalábak miatt nyúzottnak tűnő arcunkkal azonban nem kell megbarátkoznunk. Létezik egy olyan eljárás, amely a szemkörnyék szépségéhez és fiatalságához szükséges összes anyagot bejuttatja a bőrbe, és ezeket teljes mértékben képes revitalizálni. Ez az NCTF-NANOSOFT™ szemkörnyékkezelés.

Műszempilla

A műszempillák napjainkban rendkívül népszerűek, mivel számos előnnyel járnak, például meghosszabbítják és dúsítják a természetes szempillákat, valamint optikailag formálják a szemet különböző technikákkal. Műszempillát viselve akár a sminket is elhagyhatjuk, így időt takaríthatunk meg. Többféle műszempilla-építési technika létezik, az egyszerűbb 1D-től a komplexebb Russian Volume szettekig.

A „D-k” száma attól függ, hány műszempilla kerül felhelyezésre egy természetes szálra. Tehát az 1D-nél egy szál műszempilla kerül egy saját szempillára, a 2D-nél kettő, a 3D-nél három szál, a 4D-nél négy stb. A műszempilla a helyes applikáció során teljesen kényelmes, nem okoz fájdalmat, és nem tesz kárt a saját szempilla állományban. Érdemes 2-4 hetente meglátogatni kozmetikusát, hogy töltéssel varázsolja frissé a szettet.

Műszempilla v2

Classic 1D műszempilla:

Classic 1D műszempilla: Ez a legrégebbi technika, ahol egy műszempilla kerül fel egy természetes szempillára, ezzel biztosítva a legtermészetesebb hatást. Ez a technika azoknak ajánlott, akik könnyed, visszafogott megjelenést szeretnének.

Duplázott 2D műszempilla:

Ennél a technikánál két műszempillát helyezünk fel egy természetes szálra, így dúsabb és látványosabb eredményt kapunk. A vékonyabb, könnyedebb szálaknak köszönhetően a szett tartós és nem károsítja a saját szempillákat.

Volume műszempilla:

A volume technika dúsítást jelent, ahol 3-8 műszempilla kerül fel egy természetes szálra. Ezek a „fanok” különféle technikákkal készülnek, és a végeredmény látványos, de könnyű szett lesz, ami nem károsítja a saját szempillát.

Russian Volume műszempilla:

Ez a technika hasonló a volume szettekhez, de itt a legvékonyabb szálakat használják, hogy még könnyedebb és kényelmesebb legyen a viselet. Ezek a szettek extrém dús hatást nyújtanak, ideálisak azoknak, akik igazán feltűnő pillákra vágynak.

UV LED-es Műszempilla Építés: Innováció és Tartósság

A műszempilla-építés terén a legújabb technológiai újítás az UV LED-es módszer, amely még precízebb és hosszabb élettartamú eredményeket garantál. Ezzel a technikával az UV LED fény segítségével a ragasztó gyorsan és biztonságosan köt meg, így a szempillaépítés időtartama lerövidül, ugyanakkor a tartósság és a stabilitás jelentősen megnő.

Előnyei:
Gyorsabb kötésidő: A LED-es technológiával a ragasztó pillanatok alatt megköt, így kevesebb idő alatt érhetjük el a kívánt eredményt.
Nagyobb tartósság: A LED-del kötött ragasztó erősebb és ellenállóbb, ami hosszabb ideig tartó műszempilla-élményt biztosít.
Precizitás: A fény segítségével a szálak pozicionálása pontosabb, így a végeredmény még természetesebb és egyenletesebb lesz.
Bőrbarát megoldás: Ez az új technológia alacsony hőkibocsátása miatt kényelmes és bőrbarát, így minimalizálva az irritáció esélyét.

Kinek ajánljuk?
Az UV LED-es műszempilla-építést azoknak ajánljuk, akik hosszabb időt szeretnének eltölteni anélkül, hogy újra kellene töltetniük a műszempilláikat. Továbbá azoknak, akik a hagyományos technikákhoz képest gyorsabb és tartósabb megoldást keresnek.

Fontos tudnivalók:
Ahogy a hagyományos műszempilla-építésnél, itt is fontos az utóápolás. Kerüld a vízzel való érintkezést és a párát az első 48 órában, valamint ne használj olajos sminklemosót. Az UV LED-es technikával készült szempillák ugyanúgy igénylik a rendszeres karbantartást és újratöltést 2-4 hetente.

Smink referencia

Smink

A nappali smink általában egyszerű, letisztult smink, amely visszafogott és természetes hatású. A cél az, hogy kevesebb sminkkel minél üdébb, frissebb hatást érjünk el, megtartva az arc természetes karakterét, eltüntetve annak hibáit és kiemelve adottságait. A letisztultság, a lágy vonalak és a pasztell színek a legfőbb jellemzői a natúr nappali sminknek. Az alap lépései közé tartozik az alapozás, a szemöldök kiemelés, a szem kiemelése lágyabb színekkel, valamint a nude rúzs vagy szájfény.

Alkalmi smink: Az alkalmi sminket különböző alkalmakra, ünnepekre készítjük el, ahol erőteljesebb, gazdagabb színek is megjelenhetnek. Az alkalmi sminkhez vastagabb, tartósabb alapozást alkalmazunk, hogy a tökéletes arcbőr hatása egész nap megmaradjon. Az alkalmi sminknél nagyobb hangsúlyt fektetünk a szemre vagy az ajkakra, a vendég és az esemény igényei szerint. Soros vagy tincses műszempilla felhelyezése is kérhető.

Menyasszonyi smink: A menyasszonyi smink alapja általában egy alkalmi smink, de ez nagyban függ a menyasszony igényeitől. Fontos, hogy a szakember figyeljen a nagy napon, hiszen rengeteg fotó és videó készül, ehhez különleges sminkes technikákat kell alkalmazni. A tartósság is kulcsfontosságú, mivel ezen az eseménydús napon nem szeretnénk, ha elkenődne a sminkünk; ezért nagyrészt vízálló termékekkel dolgozunk.

Stria/cellulite kezelés

Terhességi csíkok, vagy striák akkor alakulnak ki, amikor a bőr feszülése következtében a bőr alatti kötőszövet rugalmas rostjai nem bírják a fokozott terhelést, és elszakadnak. Szalonunkban megoldást nyújtunk e probléma kezelésére.

A Biomedical Solutions termékcsalád olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek segíthetnek a makacs csíkok leküzdésében. Elektroporációval juttatjuk be az ampullát fájdalommentes és pihentető kezelés keretében.

A kezelést kúraszerűen ajánlott végezni, bár már az első alkalommal is szemmel látható eredményt érhetünk el.

Szempilla lifting

A szempilla liftinggel gyönyörű, íves szempillákat varázsolhat vendégének, amelyek szépen keretezik a szemet, kiemelik a tekintetet és megszépítik az arcot.

A szempilla lifting eljárás során a szemhéjra egy speciális szilikon padot illesztünk közvetlenül a szempillák tövébe. A szilikon padok tökéletesen illeszkednek a szem vonalához, a szempillák hosszúságától függően választhatunk S, M, vagy L méretek közül. A speciális padnak köszönhetően a legkisebb szempillákhoz is hozzáférve tökéletes eredményt kaphatunk. A megfelelő ívet kiválasztva a szem nyitottabbnak tűnik, a szempillák mérete optikailag megnövekszik, így a tekintet látványosabb lesz.

Az eljárás során a szempillák nem törnek el és nem károsodnak. Még szebb eredményt érhetünk el, ha a szempillákat megfelelő anyagokkal ápoljuk az eljárás befejeztével. Az otthoni ápolást is javasoljuk vendégünknek az egészséges és erős szempillák érdekében.

A liftingelt szempillák az eljárás után azonnal festhetőek tartós festékkel, és két nap elteltével bátran sminkelhetjük és moshatjuk őket. Hatása akár 4-6 hétig is kitart.

A szempilla liftinget azoknak ajánljuk:

  • Aki szeretné látványosabbá tenni a tekintetét
  • Akinek túl egyenes a szempillája
  • Akinek a megereszkedett szemhéja miatt kisebbnek tűnnek a szempillái
  • Akinek nincs ideje minden reggel a szempilláját göndöríteni
  • Aki nem szeretne szempilla hosszabbítást viselni, de mégis íves, nagyobb szempillát szeretne
  • Aki nem viselhet műszempillát, mert túl érzékeny a szeme
  • Aki szeretne tartós megoldást

A szempilla lifting eredménye hasonló a már évek óta ismert és sikeresen alkalmazott iCurl szempilla göndörítéséhez. A két eljárás között elsősorban a kivitelezéshez használatos eszközökben van különbség, így mindenki eldöntheti, melyik módszert választja. A rövid szempillákhoz, illetve a mélyen ülő szemekhez elsősorban a szilikon párnás lifting módszert javasoljuk, míg a hosszabb, egyenes szempillákhoz a klipszer módszer a legpraktikusabb.

Szemöldök laminálás

Ismerd meg a szemöldök laminálás varázslatos hatásait! Ezzel az innovatív technikával garantáltan elvarázsolod tekintetedet. A szemöldök laminálás egy olyan eljárás, amely hasonló eredményt nyújt, mint a szempilla lifting. A szemöldök szálakat egyenesre fésüljük, majd fixáló zselével rögzítjük őket a kívánt irányban. Az eredmény hosszú ideig, akár 6-8 hétig is tart, és a fixáló zselé rendszeres használatával könnyedén fenntartható.

Miért válassz szemöldök laminálást?

  • Szép, kifejező szemöldököt szeretnél
  • Nem elégedett a szemöldök formájával
  • Nem szeretnél tetoválást
  • Gyönyörű forma és dús hatás
  • Fájdalommentes eljárás
szemoldok_laminalas
szajtetovalas

Sminktetoválás

Legújabb sminktetoválásaink:

3D hatású szájtetoválás

A 3D sminktetoválás olyan eljárásokat jelent, amelyek térbeli hatást keltenek, úgy tűnnek, mintha kiemelkednének a síkból. Természetesen ez csak optikai illúzió! Régebben a szájtetoválás trendje a sima, egyszerű kontúrvonalak készítésére összpontosult, amelyet felváltottak a fél vagy teljes szájsatírok.

Azonban manapság egyre többen vágynak még dúsabb ajkakra, és a 3D hatás ezt a vágyat valósítja meg.

Hogyan érhető el a 3D hatás?

Az ilyen típusú szájtetoválás során nem alkalmazunk kontúrvonalat, hanem több színt használunk a tetoválás során. Az árnyékolással kombinált színek plasztikusabb, dúsabb ajakformát eredményeznek.

Miért előnyösebb a 3D hatású szájtetoválás a sima kontúrhoz képest?

A száj kontúrozása kiemelheti az ajkakat, de csak akkor érdemes, ha az ajak forma tökéletes. Ha az ajkaid két oldala nem
szimmetrikus, vagy az alsó és felső ajkak aránya nem megfelelő, a sima kontúr tetoválás nem vezet szép eredményhez. Fontos megjegyezni, hogy ez a módszer már régóta nem használatos, mert kiment a divatból! A jelenlegi trend inkább a fél
vagy teljes szájsatír, amely élettel telibbé teszi az ajkakat, és kisebb formai korrekciókat is lehetővé tesz.

A 3D technika ennek a satírozási technikának a továbbfejlesztése. A tetoválás során az egész szájat hangsúlyozom, finom
árnyalatokat hozok létre a több szín összesatírozásával, így még dúsabbá varázsolhatom az ajkaidat.

Füstös szemhéj

Tartós sminktetoválással könnyedén és gyorsan varázsolhatsz lenyűgöző tekintetet, smink hatású gyönyörű szemeket! Az eredmény teljes mértékben tőled függ, és az igényeid határozzák meg, hogy természetes natúr kontúrt vagy igazán „dögös” megjelenést szeretnél!

A felső szemhéj tetoválása a leggyakoribb kérés. Míg régebben a kontúrral kezdődött, ma már inkább a lágyabb, finomabb
(por) púderhatású és árnyékolt megjelenés a trend. Tehát a jelenlegi irányvonal a finomabb kontúr, amely számos technikával megvalósítható.

Természetesen nem mindenki számára áll jól a látványos vastagságú árnyékolás, de a pontos tervezés, a megbeszélés és a
megfelelő szín kiválasztása segítségével megtalálhatjuk azt a sminktetoválást, amely leginkább passzol az arcodhoz és a szemed formájához. Így akár a vastagabb tetovált szem is természetes sminkelt hatást kelt, nem pedig túlzott
vagy a szépséget rontó megjelenésnek tűnik. Erről magam is tapasztalatból beszélek, és a vendégeim visszajelzései is megerősítik, hiszen egy jó szakember munkája megtévesztésig hasonlít egy tökéletes sminkhez.

Ne félj a szemhéj tetoválástól, mert egy ilyen eljárás után hosszú időre megszabadulhatsz az állandó szemfesték használatától, és magabiztos megjelenést biztosítok számodra!

Soft Powder szemöldök tetoválás

Satírozás, de mégsem túl karakteres; természetes, de mégis tartósabb, mint a szálazott szemöldök. A sminkelésben már
évek óta hódít ez a stílus, és most végre tartósan is viselhető. Gyönyörű ívű, enyhén hangsúlyos szemöldök, ahol a szemöldök első része világosabb és kevésbé hangsúlyos, ezáltal nem kelt szigorú és természetellenes hatást. Finom
színátmenettel készül, gyógyulás után púderes hatást kelt. Nagyon népszerű azok körében, akik természetes hatású, de tartósabb megoldásra vágynak a szemöldök tetoválásban.

Hibrid szemöldök tetoválás

Ebben az esetben a szemöldök tetoválást kétféle technikával készítem el: a szemöldök elülső és felső részét szálas
technikával, míg az alsó részeket satíros technikával. Ezáltal a szemöldök nem lesz tömör és természetellenes, de hangsúlyosabb lesz, mint egy szálas technikával készült tetoválás. Azok számára is megoldás lehet, akiknek van egy
régi, kopott, vékony szemöldök tetoválásuk, amelyet nem szeretnének lézereztetni. Ez nyilván csak akkor lehetséges, ha a régi tetoválás már megfelelően ki van kopva.

Szálas szemöldök tetoválás

Megtévesztően hasonlít az eredetire, és az arcod nem veszíti el karakterét, ápoltságot és szépséget ad az arcodnak. Ha a
szemöldököd tökéletes ívű, de éppen vékony szálú és ritkás, szintén indokolt lehet a szálazott szemöldök tetoválás.

Szemhéj tetoválás

Pillatő sűrítés

A legszolidabb, visszafogott szemhéj tetoválási technika, amely szemformától, kortól függetlenül mindenkinek jól
áll. „Láthatatlanul” keretezi a szemet. Ennél a módszernél a szempillák közötti területet színezzük ki.

Szemhéj kontúr

Élesen, precízen kirajzolt tusvonal, amely igazán igézővé teszi a tekinteted. Magában foglalja a pillatő tetoválást is.
Bármilyen vastagságban elkészíthető, attól függően, hogy csak egy szolid kontúrt vagy igazi macskaszemet szeretnél…

Alsó szemhéj tetoválás

Önmagában nem készítem. A felső szemhéj tetováláshoz igazítva, a pillatő sűrítéstől a satírozott hatásig bárhogyan
elkészíthető.

Száj tetoválás

Félsatír
A SZÁJ FELÜLETÉNEK A FELÉT SATÍROZZUK BE

Elégedetlen vagy a szád formájával, egyenetlen a szád kontúrja? Tartasz a rúzsozott hatású szájtetoválásoktól? Csak egy pici
korrekcióra van szükség? Akkor neked való ez a technika!

Ennél a technikánál csak a száj felületének a felét satírozzuk be, a színt összedolgozzuk a saját száj színével, így tényleg
nagyon természetes lesz a végeredmény. Általában a saját szájszínnel közel megegyező színnel tetováljuk a szájat. Vékony ajkak esetében nem ajánlott technika!

Teljes satír
AJÁNLOTT AZOKNAK, AKIK KEDVELIK A SMINKELT, RÚZSOZOTT HATÁST

Ez a technika leginkább azoknak ajánlatos akik, szeretik hangsúlyozni ajkaikat, kedvelik a rúzsozott, sminkelt hatást. A
vékony ajkakat ezzel tudjuk a leginkább formázni, kiemelni. 
Ez a fajta szájtetoválás is elkészíthető, kontúrral, vagy akár látható kontúr nélkül is, a természetes árnyalatoktól a legmerészebb színekig.

Phorma Laser

Szeretnél fiatalosabb, feszesebb bőrt?

Fedezd fel a Phorma Laser 3.0 lézertechnológia hatékonyságát! Ez a fájdalommentes bőrfeltöltő és ránctalanító kezelés kiváló alternatívája a plasztikai beavatkozásoknak.

Miben segít a Phorma Laser 3.0?

– Növeli a bőr hidratáltságát és rugalmasságát.

– Csökkenti a ráncok számát és mélységét.

– Formálja az arckontúrokat.

– Elősegíti a bőr regenerálódását.

– Hialuronsav, C-vitamin és ózon hatóanyagokat juttat a sejtekhez.

Miért válaszd ezt a kezelést?

– Feltölti energiával a sejteket.

– Fokozza az anyagcserét és a bőrmegújulást.

– Stimulálja a kollagéntermelést a feszesebb bőrért.

Választható hatóanyagok:

Eptajalux: A felszíni és mélyrétegi hidratáció fokozására a 25 – 40 éves korosztály számára

Biofiller: hidratálás, vitalizálás a 35-50 éves korosztály számára

Inprimis: Intenzív hidratáló és tápláló hatóanyagokkal, különösen az érettebb bőr igényeire szabva. (46-60 éves korig)

Nélkülözhetetlen hatóanyagok:

C-vitamin: Antioxidáns hatású, lassítja az öregedést, serkenti a kollagéntermelést, halványítja a pigmentfoltokat.

Hialuronsav: Többrétegű hidratálás, amely feszesíti és rugalmasítja a bőrt.

Ózon: Fokozza a sejtek oxigénellátását, gyulladáscsökkentő és biostimuláló hatású.

 

Mi a Phorma Laser 3.0 ?

A három különböző hullámhosszúságú soft lézerrel dolgozik, amelyek mélyen feltöltik energiával a bőrt, fokozzák az ATP-termelést, és felgyorsítják a sejtek regenerációját. A TECAR CRV biostimulációs arckontúremelés továbbfejlesztett változata, amely a TECAR hullámokat több hullámhosszú soft lézerrel kombinálja.

A Tecar egy korszerű energiakibocsátó rendszer, amelyet terápiás céllal alkalmaznak az emberi testen. Segítségével hatékonyan szabályozható a szervezet által felhalmozott energia mennyisége és minősége.

Ez a fájdalommentes kezelési módszer nem jár mellékhatásokkal, és lehetővé teszi a nagy molekulatömegű aktív hatóanyagok bejuttatását a sejtek közötti állományba anélkül, hogy azok bekerülnének a vérkeringésbe. A rendszer alacsony frekvenciájú elektromos impulzusokat alkalmaz, melyeket egy állandó áramgenerátor hoz létre, amely folyamatosan figyeli a bőr ellenállásának változásait, akár stabil, akár változó körülmények között.

A kezelés során a hatóanyagok gél formájában kerülnek a bőrfelszínre, majd a Tecar hullámok segítségével jutnak a mélyebb rétegekbe (dermiszbe).

Ezek a hatóanyagok orvosi tisztaságúak és magas aktív összetevő-tartalommal rendelkeznek. A gél olyan bőrfiatalító hatóanyagokat tartalmaz, mint a napraforgóolajba zárt ózon, különböző molekulatömegű hialuronsav, DEANOL, valamint különféle növényi kivonatok, melyek mind támogatják a bőr feszességét és regenerálódását.

Kozmetikánkban új szolgáltatásként bevezetjük a Skinbooster kezelést!

A hialuronsav, mely természetes módon is jelen van a bőrünkben, 25 éves korunktól kezdve fokozatosan csökken, ami a bőr szárazságához és ráncok megjelenéséhez vezethet. Szerencsére a hialuronsav külsőleg pótolható, így belülről hidratálva a bőrt, javítja annak szerkezetét és visszaadja fiatalos megjelenését. A Skinbooster kezelés nem a hagyományos hialuronsavas feltöltésen alapul, így nem volumennövelésre szolgál, hanem a bőr középső rétegében fejti ki hatását, normalizálja a vízháztartást, és ezáltal a bőrt ragyogóvá, simává varázsolja. Alkalmazható az arcon, a nyakon, a dekoltázson és a kézfejeken is.

Mi a különbség a hagyományos hialuronsavas feltöltés és a Skinbooster kezelés között?

A hagyományos hialuronsavas feltöltést leginkább a ráncok eltüntetésére, az öregedés okozta volumenhiány visszaállítására, valamint arcszobrászatra alkalmazzák. Ezzel szemben a Skinbooster kezelés célja nem a ráncok feltöltése, hanem a bőr regenerálása és fiatalítása anélkül, hogy megváltoztatná az arc volumenét. 

Személyre szabott kezelés

A Skinbooster kezelés során mindig személyre szabott hatóanyagokat alkalmazunk, bőrproblémájának megfelelően, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.

A hialuronsav mellett sok más értékes  hatóanyag is megtalálható a kezelésben

Alkalmazási területek

A Skinbooster kezelést az arcbőr, a nyak és a dekoltázs területén alkalmazzuk, ahol javítja a bőr állagát, szerkezetét, fiatalít és hidratál.

A Skinbooster kezelés előnyei:

  • Az apró, felületi ráncok kisimulnak;
  • Liftinghatással bír;
  • Javítja a bőr állagát és szerkezetét;
  • Biztonságos, nincs mellékhatása;
  • Egész évben végezhető.

Kinek ajánljuk?

Ez az eljárás ideális azok számára, akik a bőr öregedésének jeleit műtéti beavatkozás nélkül szeretnék eltüntetni. A kezelést 30 éves kor felett ajánljuk mind férfiaknak, mind nőknek, mivel ekkor már jelentősen csökken a hialuronsav természetes szintje a bőrben.

Scroll to Top